Szögletes kerekasztal - Orbán: zsidóbérencnek titulálnak
Levélben válaszolt Orbán Viktor azoknak az amerikai szenátoroknak, akik arra szólították fel a kormányfőt, hogy lépjen fel határozottabban az antiszemitizmus ellen. A magyar miniszterelnök arról panaszkodott válaszában, hogy ellenfelei zsidóbérencnek titulálják.
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. Júniusban ötven szenátor írt levelet a magyar miniszterelnöknek, amelyben arra szólították fel, hogy a magyar vezetők emeljék fel szavukat az antiszemitizmussal szemben.
Az amerikai képviselők aggódtak a Jobbik antiszemita és homofób megnyilvánulásai miatt.
A Joseph Crowley kongresszusi képviselőnek címezett levélben Orbán Viktor köszönetet mondott az amerikai képviselők megkereséséért.
A magyar kormányfő azt írta: „A legjobbkor tették ezt, ugyanis éppen a segítségüket szerettem volna kérni egy olyan ügyben, amelyben a kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül nem sikerült célt érnem." Orbán leszögezte, hogy az általa vezetett politikai közösség harcol az emberi méltóság tiszteletéért a magyar társadalmi- és közéletben egyaránt.
A magyar kormányfő levelében kitért arra is, hogy jelentős antiszemita támadások érik munkája során őt és az általa vezetett politikai közösséget is. Azt írta: „a szélsőséges erők zsidóbérencnek titulálnak bennünket", megjegyezte, hogy ehhez a legnagyobb támogatást az Egyesült Államokból kapják.
A levél folytatásában megnevezés nélkül segítséget kért a miniszterelnök a kuruc.info elnémítására.
A szolgálat
Orbán nem részletezte, hogy mely intézkedéseivel vívta ki az általa szélsőségesnek bélyegzett erőktől a zsidóbérenc minősítést. Tény, hogy a kormány nem tiltakozott amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc egyik feltétlen híve, az önmagát a zsidótörvények alapján zsidónak valló Dániel Péter május 16-án vörös festékkel leöntötte Kerekiben Horthy Miklós szobrát. A magamutogató ügyvéd az interneten arra szólította fel a felháborodott embereket, hogy lincseljék meg.
Áder János államfő ugyanakkor személyesen sietett június 6-án Schweitzer Józsefhez, miután a nyugalmazott országos főrabbi azt állította, hogy egy ismeretlen az utcán azt mondta neki: utálok minden zsidót.
Egy héttel később kirúgták az RTL Klub riporterét, mert valótlanságokból építkező híranyagot közölt.
A híradó beszámolója szerint Budapesten a Dohány utcai zsinagóga közelében azért bántalmaztak egy 70 éves férfit, mert zsidó. Utólag kiderült, hogy nem az újságíró által megjelölt időpontban történt eset, és nem a sértett férfit mutatták be a híranyagban.
Mazsihisz kampány
Június 19-én Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a legfőbb ügyésznél járt. A Mazsihisz elnöke azt kérte, hogy nagyobb elszántsággal vegyenek részt az antiszemita indíttatású bűncselekmények üldözésében.
Egy nappal később Gyurcsány pártjának ifjú aktivistái a Csókakőn felavatott Horthy-szobor meggyalázására készültek, de a gárdisták tetten érték őket. A kormány ekkor is hallgatott, mint Dániel Péter provokációja esetében.
Június 21-én Feldmájer Péter Brüsszelben arról beszélt, hogy a Jobbik képviselői folyamatosan támadják a zsidóságot, a kormány pedig átveszi a szélsőjobboldal jelszavait szavazatszerzési céllal.
Szögletes kerekasztal
Ugyancsak június 21-én Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija konzultációt hirdetett az antiszemitizmus ellen és bejelentette, hogy jogvédő szervezetet kell létrehozni az antiszemitizmus kárvallottjai számára.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke vitára hívta Kövest, de korábbi ígéretével szemben a rabbi nem hajlandó leülni és beszélni a vélt és valós problémákról.
Június 25-én zsidó szervezetek közleményben követelték a kormánytól, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a Nemzeti Alaptantervet és távolítsa el abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt, Wass Albertet. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azt mondta, hogy nem időszerű a NAT felülvizsgálata.
Ugyanakkor a kormány a külképviseleteket arról tájékoztatta többek között, hogy a Zsidó Kerekasztal által javasolt kitételek, amelyek a zsidóság hangsúlyosabb megjelenését követelték az oktatásban, teljesülnek.
Beépítik a tananyagba többek között a honfoglalás korától a magyar-zsidó együttélés történetét, egészen napjainkig.
Június 27-én Gál András Levente kormánybiztos kétnapos amerikai látogatása során a magyarországi zsidó szervezetek és intézmények megújításáról, valamint az antiszemita vagy kisebbségellenes jelenségekre vonatkozó monitoring rendszer kiépítéséről egyeztetett az amerikai zsidó közösség képviselőivel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése